ALAPÍTÓ OKIRAT
Szálka Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (1), (4) és (5) bekezdéseiben meghatározott kötelezően ellátandó közfeladatokról, valamint az Ötv. 6. § (1) bekezdésének a) pontja alapján önként vállalt közfeladatokról való gondoskodás elősegítése érdekében (kiemelkedően közhasznú) közalapítvány létrehozását határozta el az alábbiak szerint:
I.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1.1. A Közalapítvány alapítója:
Szálka Község Önkormányzata
7121 Szálka, Petőfi S. u. 44.
1.2 A Közalapítvány elnevezése:
Szálka Községért Közalapítvány
1.3. A Közalapítvány székhelye:
7121 Szálka, Petőfi S. u. 44.
A Közalapítvány által végzett tevékenység megfelel a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) pontjának 1., 2., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 13., 14., 15., valamint 22. alpontjaiban foglalt közhasznú tevékenységeknek.
II.
A KÖZALAPÍTVÁNY CÉLJA, A KÖZALAPÍTVÁNYHOZ VALÓ CSATLAKOZÁS
2.1. A Közalapítvány célja:
2.1.1 Elősegíteni Szálka Község településrendezésével, épített és természeti környezetének védelmével, a csapadékvíz elvezetésével kapcsolatos önkormányzati feladatok ellátását.
2.1.2 Közreműködni a településtisztaság, illetve a köztisztaság fenntartásában.
2.1.3 Eszközeivel támogatni a helyi közutak, közterületek, a hálózatos, valamint vezetékes közművek fenntartását, fejlesztését.
2.1.4 Elősegíteni az egészséges életmód közösségi feltételeinek megvalósítását.2.1.5 Támogatni az egészségügyi és szociális ellátásokkal összefüggő önkormányzati feladatok megvalósítását.
2.1.6 Elősegíteni, illetve támogatni a Község közművelődési, tudományos, művészeti, illetőleg sporttevékenységével kapcsolatos közfeladatok megvalósulását.
2.1.7 Elősegíteni és támogatni a helyi lakosság önszerveződő közösségeinek tevékenységét.
2.1.8 Támogatni a gyermek és ifjúsági, az óvodai, valamint az alapfokú nevelési feladatokról való gondoskodást.
2.1.9 Támogatni a nemzetiségi kultúra fejlődését, elősegíteni a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesítését.
2.1.10 Elősegíteni és támogatni a községi turizmus és idegenforgalom fejlődését, részt venni annak népszerűsítésében.
2.1.11 Elősegíteni és támogatni a Község sportéletének fejlődését.
2.1.12 Elősegíteni és támogatni az Önkormányzat által önként vállalt közfeladatok teljesítését.
A Közalapítvány közhasznú tevékenysége során ellátja Szálka Község csatorna- és vízelvezető árokrendszerének fenntartását, korszerűsítését, amelyről a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia.
A Közalapítvány az Alapító okirat szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján nyilvánosságra hozza.
2.2 A Közalapítványhoz való csatlakozás
2.2.1. A Szálka Községért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) nyílt, ahhoz pénzbeli, vagy más vagyonrendeléssel, illetve egyéb vagyoni értékű felajánlással bármely magyar és külföldi természetes, valamint jogi személy csatlakozhat, aki jelen Alapító Okirat rendelkezéseit elismeri, illetőleg akinek adományát a Közalapítvány elfogadja. A csatlakozás elfogadásáról a Közalapítvány Kuratóriuma dönt.
2.2.2. Ennek során a Kuratórium a csatlakozni kívánó szervezetről, intézményről, vagy magánszemélyről rendelkezésre álló információkat és – célhoz kötött felajánlások esetén – a megjelölt célt mérlegeli. Elnapolhatja a felajánlására vonatkozó döntést, ha a csatlakozni kívánó jogi, vagy magánszemélyről további információk bekérését tartja szükségesnek. Elutasíthatja azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél nem, vagy csak részben illeszkedik a Közalapítvány Alapító Okiratában rögzített célokhoz.
2.2.3. A Kuratórium köteles elutasítani azon felajánlások elfogadását, amelyek esetében a csatlakozni kívánó jogi, vagy magánszemélyt erre méltatlannak ítéli, továbbá azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél ellentétes jelen Alapító Okiratban rögzített célokkal.
III.
A KÖZALAPÍTVÁNY VAGYONA
3.1. A Közalapítvány induló vagyona 100.000,- Ft, amelyet az Alapító a Közalapítvány nyilvántartásba-vételi kérelmével egyidejűleg az OTP és Kereskedelmi Bank Rt-nél vezetett, elkülönített számlán helyez el.
3.2 A Közalapítvány vagyona növekedhet:
- az Alapító által a költségvetésből biztosított eseti támogatások összegével,
- a Közalapítvány vagyoni hozadékával,
- a csatlakozásokkal tett felajánlások, adományok, támogatások, illetve ezek hozadékainak összegével,
- természetes és jogi személyek, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek befizetéseinek, valamint ezek hozadékainak összegével,
- a személyi jövedelemadónak a Közalapítvány javára a módosított 1996. évi CXXV.törvény alapján felajánlott és az alapítványi számlára érkező részével,
- valamint azon elfogadott céltámogatások összegével, amelyek felhasználása a támogatott feladat megvalósítására nem közvetlenül a Közalapítvány által, hanem a Kuratórium határozatával megjelölt más szervezet által történik.
3.3. A Közalapítvány jogosult céltámogatást elfogadni, amennyiben a támogatott cél a Közalapítvány céljával és tevékenységével összhangban áll. A céltámogatás felhasználásáról a támogatást nyújtó és az alapítványi vagyonkezelő megállapodást köt.
3.4 Az alapítványi vagyon a Közalapítvány jelen Alapító Okiratban rögzített céljai megvalósításának finanszírozására és a Közalapítvány működési költségeinek fedezésére használható fel.
3.5 A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak jelen Alapító Okiratban meghatározott céljainak elérése érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet.
Rendelkezés a Közalapítvány vagyona felett, a vagyon működtetése
3.6. A Közalapítvány céljainak megvalósítására a Közalapítvány vagyona korlátozás nélkül felhasználható.
3.7. A Közalapítvány vagyonával való rendelkezés a Kuratóriumot illeti meg, annak felhasználásáról az Alapító Okiratban részletezett módon gondoskodik.
3.8. A Kuratórium a Közalapítvány vagyonát kamatozó banki betétbe helyezheti, részvényekbe fektetheti, kötvény, kincstárjegyet, vagy letéti jegyet vásárolhat, azzal az alapítvány céljait szolgáló (és vagyonát nem veszélyeztető) jövedelmező vállalkozásokban vehet részt.
3.9. A Kuratórium a Közalapítvány vagyonának az alapítványi célok megvalósítására irányuló hasznosítására vonatkozó javaslatokat, kezdeményezéseket részben nyilvános pályázati rendszer keretében, részben a Kuratórium tagjainak javaslata, részben pedig civil kezdeményezések alapján gyűjti össze és az Alapító Okiratban rögzített célok szellemében összegszerűen is dönt a támogatások odaítéléséről, azok mértékéről és formájáról.
3.11. A Közalapítvány céljaira közvetlenül felhasználható természetbeni ingatlan és ingó dolgokat azok rendeltetése szerint kell felhasználni, e lehetőség hiányában ezek a Kuratórium hozzájárulásával értékesíthetők.
3.12. A Közalapítvány céljaira közvetlenül fel nem használható természetbeni ingatlan és ingó dolgokat úgy kell hasznosítani, hogy azoknak a fenntartási és működési költségein felüli hozama a Közalapítvány céljaira felhasználható legyen, ha ez nem lehetséges, akkor a kuratórium hozzájárulásával értékesíthetők.
3.13. A 3.11-3.12. pontokban megjelölt hasznosítás esetén az abból származó bevételnek a Kuratórium által meghatározott hányadát az alaptőkébe kell helyezni.
3.14. A Kuratórium a Közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében minden év január 31-ig dönt a céljai között felsorolt feladatai végrehajtásához és a működési költségeinek fedezésére felhasználható pénzeszközök mértékéről.
3.15 A konvertibilis devizában, valutában történő befizetések a devizajogszabályokban foglaltaknak megfelelően devizaszámlán helyezhetők el és használhatók fel.
3.16 A Közalapítvány gazdálkodás során elért eredménye nem osztható fel, azt kizárólag jelen Alapító Okiratban meghatározott célok megvalósítására lehet felhasználni.
A Közalapítvány vagyona nyilvántartásának és gazdálkodása eredményéről történő beszámolás alapvető szabályai
3.17. A Közalapítvány az Alapító által a Közalapítvány céljára rendelt pénzeszközt induló tőkeként köteles kimutatni. Tőkeváltozásként kell kimutatni az alapítványi célú tevékenység eredményét és az Alapító rendelkezése szerint vagyonként átadott pénzeszközt.
3.18. A Közalapítvány gazdálkodásának értékelése során külön kell választani az alapítványi tevékenység közvetlen költségeit és bevételeit, valamint a Közalapítvány működési költségeit.
3.19. A Közalapítvány bevételeit és kiadásait a jogszabályokban előírtak szerinti részletezésben, elkülönítetten, a számviteli előírások szerint tartja nyilván. A Közalapítvány kettős könyvvitelt vezet és egyszerűsített éves beszámolót készít a 219/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.
3.20. A Kuratórium a Közalapítvány könyvvezetésének, vagyonkimutatásának és a vagyonkezeléssel összefüggő egyéb technikai feladatoknak az ellátása érdekében külön szerződés szerint külső pénzügyi szervezetet, szakértőt bízhat meg térítés ellenében.
3.21. A Kuratórium az Alapítót a Közalapítvány működéséről legalább évente egyszer tájékoztatja és gazdálkodásának legfontosabb adatait nyilvánosságra hozza a helyben szokásos módon.
IV.
A KÖZALAPÍTVÁNY SZERVEZETE
A Kuratórium
4.1. A Közalapítvány vagyonának kezelője és legfőbb döntéshozó szerve a Kuratórium.
4.2. A Kuratórium gondoskodik a Közalapítvány céljainak megfelelő működésről, biztosítja az alapítványi vagyon gondos kezelését, melynek keretében kizárólagosan a Kuratórium dönt:
- a Közalapítvány szervezeti és működési szabályzatáról, valamint egyéb szabályzatáról,
- a csatlakozási kérelmek elbírálásáról, a csatlakozók felajánlásainak elfogadásáról,
- a pályázatok kiírásáról, azok feltételiről, a támogatások odaítéléséről,
- a könyvvizsgáló személyéről és megbízási díjáról,
- a Közalapítvány éves gazdálkodási tervének és mérlegének megállapításáról, illetve jóváhagyásáról,
- az éves beszámoló jóváhagyásának szabályairól és jóváhagyásáról,
- a közhasznúsági jelentés elkészítésének és elfogadásának szabályairól, valamint elfogadásáról, továbbá
- a Közalapítvány működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításáról.
4.3. A Kuratórium évente az éves beszámolóval egyidejűleg közhasznúsági jelentést készít.
4.4. A Közalapítvány Kuratóriuma tájékoztatás végett az Alapító számára előterjeszti a Közalapítvány szervezeti és működési szabályzatát és annak módosításait.
4.5. A Kuratórium a Közalapítvány gazdálkodását érintő minden lényegi kérdésről, valamint a Kuratórium határozatairól köteles az Alapítót tájékoztatni. A Kuratórium javaslatot tehet az Alapítónak a kuratóriumi tag visszahívására, az Alapító Okirat módosítására.
4.6. A Kuratórium gondoskodik a pályázati feltételek meghirdetése és a megítélt támogatások minél teljesebb körű nyilvánosságának biztosításáról.
4.7. A Kuratóriumhoz benyújtott igényekről, a megítélt támogatásokról, az elbírált pályázatokról az Alapítót és az érdekelteket tájékoztatni kell.
4.8. A Kuratórium által biztosított támogatási lehetőségekről, azok feltételeiről, a szolgáltatások igénybe vételének módjáról a Kuratórium tájékoztatót tesz közzé a helyben szokásos módon.
4.9. A Kuratórium a Közalapítvány működéséről az Alapítót szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal tájékoztatja.
A Kuratórium tagsága
4.10. A Kuratórium öt tagból áll, tagjai természetes személyek.
A Kuratórium elnöke: Kulisity Attila Szálka, Kossuth u. 32.
A Kuratórium titkára: Dr. Percsi Elvira Fadd, Munkácsy u. 1.
A Kuratórium tagjai: Rendás Péter Szálka, Napfény u. 32.
Szabó Sándor Szálka, Táncsics u. 41.
Zsók Csaba Szálka, Kossuth u. 15/A.
4.11. Az Alapító dönt:
- a Kuratórium tagjainak megbízásáról és visszahívásáról,
- a Kuratórium elnökének és titkárának a kuratóriumi tagok közül történő kijelöléséről és visszahívásáról,
- a Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról.
4.12 A Kuratórium tagjainak felkérése, valamint megbízatása határozatlan időre szól.
4.13 Nem lehet a Kuratórium tisztségviselője, aki:
a) az Alapító tagja,
b) a Közalapítvánnyal a megbízáson kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik,
c) a Közalapítvány cél szerinti juttatásaiból részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető, nem pénzbeli szolgáltatásokat,
d) A Közalapítvány könyvvizsgálója,
e) az a)-d) pontokban meghatározott személyek Ptk. 685. § b) pontja szerinti hozzátartozója, élettársa.
4.14. A kuratóriumi tisztség megszűnik:
- a Közalapítvány megszűnésével,
- a tisztségviselő halálával,
- a kuratóriumi tagság megszűnésével,
- a tisztségről történő lemondással
- és a kuratóriumi tisztségből való visszahívással.
4.15. A kuratóriumi tagság megszűnik:
- a Közalapítvány megszűnésével,
- a tag halálával,
- lemondással,
- illetve a tag visszahívásával az Alapító ilyen tartalmú rendelkezése alapján.
4.16 A Kuratórium elnöke, titkára és tagjai megbízatásuknak anyagi ellenszolgáltatás nélkül – társadalmi munkában - tesznek eleget, a munkájuk során felmerült és igazolt költségeik megtérítésére jogosultak.
4.17. A Kuratórium vagy annak tisztségviselője által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért a Közalapítvány felel.
A Kuratórium üléseinek összehívása, a határozatképesség, a döntéshozatal és a nyilvánosság szabályai
4.18. A Kuratórium szükség szerinti gyakorisággal, de évente legalább két alkalommal ülésezik. Az ülést az Elnök hívja össze. Az indítvány benyújtásától számított 15 napon belül össze kell hívni a Kuratóriumot, ha azt legalább 3 tag írásban, az ok és a cél megjelölésével kezdeményezi az Elnöknél.
4.19. A Kuratórium ülésére a tagokat az ülés helyének, idejének és napirendjének közlésével kell meghívni. A meghívók elküldése és a kuratóriumi ülés között legalább 15 napnak kell eltelnie. A határozatképtelenség esetén Kuratóriumi ülést ismételten össze kell hívni azonos módon.
4.20. A kuratórium ülésére meg kell hívni és megjelenése esetén tanácskozási joggal vesz részt az alapítványi vagyont kezelő bank képviselője.
4.21. A Kuratórium ülésére szóló meghívó kiküldésével egyidejűleg a helyben szokásos módon is közzé kell tenni az ülések helyét és idejét, valamint napirendi pontjait.
4.22. A napirendre vonatkozóan írásban a meghívó kiküldése előtt, vagy szóban az ülésen a Kuratórium tagjai tehetnek javaslatot. Minden javaslatot fel kell venni a napirendi pontok közé, amelyet legalább 2 tag támogat.
4.23. A Kuratórium ülései nyilvánosak, a nyilvánosságot kizárni csak abban az esetben lehet, ha az személyhez fűződő jogot, vagy titokvédelmi jogszabály rendelkezéseit sértené.
Határozathozatal és a döntések nyilvánossága
4.24. A kuratóriumi ülés határozatképes, ha azon legalább 3 kuratóriumi tag jelen van.
4.25. A Kuratórium üléseit az Elnök, távolléte esetén pedig a Titkár vezeti.
4.26. A döntéshozatal általában
egyszerű szótöbbséggel történik, szavazategyenlőség esetén az Elnök (távolléte
esetén a Titkár) által leadott szavazat dönt.
4.27. A Kuratórium legalább 4 tagjának egyhangú támogatására van szükség a
Közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatának, egyéb szabályzatának, az
éves beszámolónak az elfogadásához, valamint a Kuratórium tagjának a
határozathozatalból való kizárásáról történő döntéshez.
4.28. A Kuratórium ülésein a szavazás módja lehet nyílt, vagy titkos. Titkos szavazást kell elrendelni, ha a Kuratórium tagjai közül azt a jelenlévők több, mint fele támogatja.
4.29. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az, aki, illetve akinek a Ptk. 685. § b) pontja szerinti hozzátartozója, vagy élettársa a határozat alapján:
Nem minősül előnynek a Kuratórium cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az Alapító Okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
4.30. A Kuratórium tagja köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett kuratóriumi tag kezdeményezésére, vagy bármely kuratóriumi tag javaslatára a Kuratórium dönt. A döntésből kizárt kuratóriumi tagot a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni.
4.31 A Kuratórium ülésén született döntésekről nyolc napon belül írásos jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza az ülés helyét, idejét, az elhangzott véleményeket, szavazati arányokat, a Kuratórium – évente újra kezdett sorszámozással ellátott – határozatait, külön vélemény előterjesztése esetén – az előterjesztő(k) kérelmére – a külön véleménnyel élő(k) személyét . A jegyzőkönyvet az ülésen jelenlévő, a Kuratórium által felkért két tag aláírásával hitelesíti. Az Alapító képviselője a jegyzőkönyvbe betekinthet. A jegyzőkönyv elkészítéséért az Elnök és a Titkár együttesen felel, azt minden kuratóriumi tagnak meg kell küldeni.
4.32. A Kuratórium döntéseit az érintettekkel írásban közli és határozatait a helyben szokásos módon közzéteszi.
4.33. A Közalapítvány irataiba, nyilvántartásaiba annak székhelyén munkanapokon bárki betekinthet, az iratokról feljegyzést, saját költségén pedig másolatot készíthet.
4.34. A Kuratórium döntéseiről köteles nyilvántartást vezetni, amely tartalmazza a döntés meghozatalának időpontját, hatályát, tartalmát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát, különvélemény esetén az előterjesztő(k) nevét és a vélemény rövid tartalmát. A nyilvántartás vezetéséért az Elnök és a Titkár felel.
A Kuratórium elnöke
4.35. A Kuratórium elnöke:
- összehívja és vezeti a Kuratórium üléseit,
- képviseli a Közalapítványt,
- a Kuratórium egy tagjával együttesen rendelkezik a Közalapítvány bankszámlája felett,
- elkészíti az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést.
A Kuratórium titkára
4.36. A kuratóriumi titkár feladata:
- a Közalapítvány, illetve a Kuratórium adminisztratív feladatainak ellátása, a Kuratórium üléseinek előkészítése, a határozatok és döntések előkészítése, végrehajtásának segítése, információk áramoltatása, szolgáltatási feladatok ellátása,
- ellátja továbbá a Közalapítvány bér- és munkaügyi, pénzügyi, számviteli adminisztrációját, valamint mindazokat az igazgatási, jogi, képviseleti feladatokat, amelyeket a Kuratórium az alapítványi titkárra ruház.
Képviselet
4.37. A Közalapítványt a Kuratórium elnöke és titkára önállóan vagy esetenként az Elnök által a Kuratórium tagjai közül írásban felhatalmazott személy(ek) képviseli(k). A Közalapítvány nevében kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozatot az Elnök tesz. A bankszámla feletti rendelkezéshez minden esetben az Elnök és a titkár együttes aláírása szükséges.
A Felügyelő Bizottság
4.38. Az Alapító a Közalapítvány működése és gazdálkodása törvényességének és célszerűségének ellenőrzésére 3 tagú Felügyelő Bizottságot hoz létre. A Felügyelő Bizottság tagjait, továbbá a bizottsági tagok közül annak elnökét öt évre az Alapító kéri fel.
4.39. Nem lehet a Felügyelő Bizottság tagja, aki:
a) a Kuratórium tagja, elnöke,
b) a Közalapítvánnyal munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik,
c) a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető, nem pénzbeli szolgáltatásokat,
d) A Közalapítvány könyvvizsgálója,
e) az a)-d) pontokban meghatározott személyek Ptk. 685. § b) pontja szerinti hozzátartozója, élettársa.
4.40. A bizottsági tagság megszűnik:
- a Közalapítvány megszűnésével,
- a tag halálával,
- lemondással,
- a határozott idő elteltével,
- illetve a tag visszahívásával az Alapító ilyen tartalmú rendelkezése alapján.
4.41. A Felügyelő Bizottság tagjai megbízatásuknak anyagi ellenszolgáltatás nélkül - társadalmi munkában – tesznek eleget, a munkájuk során felmerült és igazolt költségeik megtérítésére jogosultak.
4.42. A Felügyelő Bizottság elnöke: Csernik József Szekszárd, Kőrösi Cs. S. u. 14/B.
4.43. Felügyelő Bizottság tagjai: Dr. Szabó Tamás Szálka, Petőfi S. u. 10.
Greiling Mihály Szálka, Petőfi S. u. 25.
4.44. A Felügyelő Bizottság szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az üléseket a helyszín és az időpont, valamint a napirendi pontok megjelölésével az Elnök hívja össze. A meghívók elküldése és a bizottsági ülés között legalább 8 napnak kell eltelnie. A Felügyelő Bizottság ülésének összehívását írásban a Kuratórium tagjai is javasolhatják a Felügyelő Bizottság elnökének.
4.45. A Felügyelő Bizottság üléseit az Elnök vezeti. Az ülés határozatképes, ha azon mindhárom tag jelen van.
4.46. Az ülés összehívását - az ok és a cél megjelölésével – a Felügyelő Bizottság bármely tagja írásban kérheti az Elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni a Felügyelő Bizottság ülésének harminc napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az Elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az összehívásra.
4.47. A Felügyelő Bizottság döntéseit szótöbbséggel hozza. Bármely határozatának érvényességéhez 3 tag jelenléte és legalább 2 tag igenlő szavazata szükséges.
4.48. A Felügyelő Bizottság üléseiről jegyzőkönyv készül, amelyet a tagok aláírásukkal hitelesítenek.
A Felügyelő Bizottság jogai és feladatai
4.49. A Felügyelő Bizottság szervezeti és ügyrendjét maga határozza meg. A Felügyelő Bizottság köteles a Közalapítvány működését az ügyek teljes körét átfogóan ellenőrizni. Ennek keretében vizsgálja a Kuratórium döntéseinek összhangját az Alapító Okiratban meghatározott alapítványi célokkal, valamint a pénzügyi gazdálkodási tevékenység szabályszerűségét és a mérleget.
4.50. Jogosult célvizsgálatot folytatni, ha az alapítványi célok megvalósítását, illetve a pénzügyi-gazdálkodási tevékenység szabályszerűségét veszélyeztetve látja. Jogosult a Közalapítvány ügyeivel kapcsolatban a Kuratórium vezető tisztségviselőitől jelentést, a tagoktól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérni, a Közalapítvány üzleti könyveit, iratait, a számvitel, a pénzkezelés, az utalványozás és az adminisztráció rendjét megvizsgálni.
4.51. Az éves beszámolót jóváhagyás után meg kell küldeni a Felügyelő Bizottság tagjainak.
4.52. A Felügyelő Bizottság tagjait a Kuratórium üléseire a tagokkal azonos módon meg kell hívni. A Kuratórium ülésein a Felügyelő Bizottság tagjai tanácskozási joggal vehetnek részt.
4.53. A Felügyelő Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy:
A Kuratóriumot a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított 30 napon belül – össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezető szerv összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult.
Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészséget.
4.54. Amennyiben a Felügyelő Bizottság vizsgálata során a Kuratórium működésével kapcsolatban olyat tapasztal, ami ellentétes a Közalapítvány Alapító Okiratában foglaltakkal, az Alapítót a tudomásra jutást követően azonnal tájékoztatja.
4.55. Tevékenységének eredményéről és a Közalapítvány működéséről a Felügyelő Bizottság az Alapítónak évente jelentést tesz, melyről a Kuratóriumot tájékoztatja.
A könyvvizsgáló
4.56. A Közalapítvány könyvelési, gazdálkodási feladatainak ellenőrzését – a Közalapítvány nyilvántartásba vételét követően pályáztatás útján felkért, megbízási, vagy vállalkozási jogviszonyban álló könyvvizsgáló végezheti. A könyvvizsgáló megbízatása 5 éves időtartamra szól.
4.57. A könyvvizsgáló köteles félévenként a Közalapítvány könyveit megvizsgálni és ennek, továbbá az éves működés vizsgálatának eredményéről a Kuratóriumnak a vizsgálatot követően jelentést készíteni.
4.58. Feladatai ellátása során a könyvvizsgáló jogosult:
4.59. A könyvvizsgáló ellenjegyzése és a Felügyelő Bizottság véleményezése nélkül a Kuratórium a Közalapítvány éves beszámolójának elfogadásáról érvényesen nem hozhat határozatot.
4.60. Nem lehet a Közalapítvány könyvvizsgálója olyan személy, aki:
V.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
5.1. Az Alapító képviseletét a Közalapítvány tekintetében a mindenkori polgármester látja el és gyakorolja – az Alapító Okirat módosításának kivételével – az Alapítót megillető jogosultságokat.
5.2. A Közalapítvány pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, politikai tevékenységet nem folytat, országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi, helyi önkormányzati választáson jelöltet nem állít.
5.3. A Közalapítvány határozatlan időre jön létre és a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. Megszűnés esetén az alapítványi vagyon - a fennálló fizetési kötelezettségek teljesítését követően – az általa befizetett alapítói vagyon mértékéig az Alapítót illeti meg, amely köteles azt a megszűnt Közalapítvány céljaihoz hasonló célra fordítani és erről a nyilvánosságot megfelelő módon tájékoztatni.
5.4 A Közalapítvány – célja megvalósítása érdekében – együttműködik a hasonló közfeladatot ellátó állami, társadalmi szervezetekkel és alapítványokkal.
A jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvnek az alapítványról szóló rendelkezései (74/A-74/G. §-ok), a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény rendelkezései és az egyéb kapcsolódó jogszabályok irányadóak.
Jelen alapító okiratot Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 58/2002. (VIII. 15.) kt. határozata hagyta jóvá.
Szálka, 2002. augusztus 15.
……………………………… Dr. Sarkadi Sándor
polgármester
az Alapító képviseletében