SZÁLKA
KÖZSÉG VÍZRENDEZÉSE
Azonosítószám: DDOP-5.1.5/B-2008-0022

Elkészült a Szálka vízrendezésének első üteme
2010.
február 5-i ünnepélyes átadással lezárult Szálkán a község belterületi
vízrendezésének első üteme. A 124.500.000 forintos beruházás 90%-át az Európai
Unió és a Magyar Állam támogatta egy sikeres pályázatnak köszönhetően, a maradék
10%-ot a település önerőből finanszírozta.
A beruházás fontossága és előzményei:
A dombvidéki területen fekvő település területén a felszíni vízelvezetést szolgáló medrek és átereszek eliszapolódtak, elavultak, funkciójukat nem töltik be, karbantartásuk túl költséges. A fennálló vízelvezetési problémák kiküszöbölésére csak egy átfogó belterületi vízrendezés nyújt megoldást.
A fenti okok miatt a Szálka Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be 2008. tavaszán DDOP-2007-5.1.5/B. számú, a „Település kül- és belterületi vízrendezés” című európai uniós pályázati kiírásra, mely segítségével a község felszíni csapadékvíz-hálózatát szerette volna egységes rendszerbe foglalni és a meglévő rendszert megfelelő állapotba hozni. Az önkormányzat szükségesnek érzete ezen alapfeladata ellátásának javítását a helyi lakosság, valamint a településre érkező turisták érdekében. A község vezetése 2008. november végén kapta kézhez a támogatási döntést.
A támogatási szerződést Szálka Község Önkormányzata, mint kedvezményezett 2009. áprilisában írta alá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint támogató képviseletében eljáró pécsi székhelyű Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, mint közreműködő szervezettel.
A projekt tartalma:
A nyertes pályázat keretében a. Faluárok egy részének és Kossuth Lajos utca vízelvezető árkainak felújítása történt meg összesen 1967,5 méter hosszan. A szükséges helyeken vízi műtárgyak, átereszek kerültek beépítésre, valamint támfal készült.
A
kivitelezés lehetőségét 2009. tavasza közbeszerzési eljárást követően a
Szekszárd-Paksi Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. nyerte el, mely a 116
millió forint értékű beruházást valósított meg hat hónap alatt 2009. november
30-i műszaki átadásra. A támogatás maradék összegét olyan egyéb költségek
emésztették fel, mint a tanulmányok, tervek elkészítése, közbeszerzési szakértő,
műszaki ellenőr és projektmenedzsment alkalmazása.
Az európai
uniós támogatással megvalósuló beruházás befejezését követően szebb,
rendezettebb településkép, élhetőbb falu alakult ki, amely egy turizmusra
alapozó községnél elengedhetetlen.
A folytatás:
Szálka Község Önkormányzata a vízrendezés teljesség tétele érdekében 2009. őszén újabb pályázatot nyújtott be az európai uniós forrásokra, hisz az első ütemben nem teljesen valósult meg a vízrendezés.
A II. ütem elkészültével befejeződne a község teljes belterületi vízrendezése, megoldódna a település csapadékvíz-elvezetési problémája. Befejeződne a Faluárok rendbetétele, valamint a Faluárok mellékágának burkolása is megvalósulna, összesen 815 fm hosszan. Megépítenék a szükséges vízi műtárgyak, átereszeket, valamint egy támfalat is.
Összefoglalás:
Projekt címe: Szálka község vízrendezése
Projekt azonosítószáma: DDOP-5.1.5./B-2008-0022
Projekt összköltsége: 124.500.000 Ft
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás
összege: 112.050.000 Ft
Önerő: 12.450.000 Ft
Kivitelezés ideje: 2009. június 4. – 2009. november 30.
Kedvezményezett: Szálka Község Önkormányzata (7121 Szálka,
Petőfi u. 2.)
Kivitelező: Szekszárd-Paksi Vízgazdálkodási és
Környezetvédelmi Kft. (7100 Szekszárd, Bogyiszlói út 1.)
Tervező: Csernik és Társa Kft. (7100 Szekszárd, Hunyadi u
12.)
Műszaki ellenőr: Totál Projekt Kft. (2330 Dunaharaszti,
Klauzál utca 3.)
Közbeszerzési szakértő: Sebiber Bt. (7122 Kakasd, Kossuth
u. 10.)
Projektmenedzsment: Kapos ITK Kht. (7361 Kaposszekcső,
Liget ltp. 10.)
Közreműködő szervezet: Dél-Dunántúli Regionális
Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (7621 Pécs, Mária u. 3.)
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség: www.nfu.hu
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.: www.deldunantul.eu
Videó film a Tolnatáj
Televízió műsorából, 2008 november 28
Videó film a Tolnatáj Televízió műsorából,
2009 június 22
Videó film a Tolnatáj Televízió műsorából,
2010 február 5
Tájékoztató aktuális környezeti információkról
A projekt megvalósulását támogatta a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány,
illetve az Alapítvány létrehozója a Paksi Atomerőmű Zrt.
http://www.dmta.hu
http://www.atomeromu.hu